Kiállítás
  /  2022.11.25.  /  

A Bauhaus öröksége és a hazai design

Hello Magyar Design a S/ALON BUDAPESTEN

Milyen volt a Hello Magyar Design megjelenése a 2022-es S/ALON BUDAPEST kiállításon?

Idén szeptemberben ismét megtöltődött inspirációval a Budapest Aréna. A S/ALON BUDAPEST kiállításon a legnagyobb nemzetközi és hazai márkák mutatták be legfrissebb bravúrjaikat, de természetesen nem maradhattak ki azok a feltörekvő tervezők és stúdiók sem, akik igazán színessé és pezsgővé teszik a magyar design színteret. A Hello Magyar Design program márkái ezúttal 4 enteriőrben jelentek meg, melyeket Tóth Tímea belsőépítész és enteriőrtervező koncepciója fogott össze.

Modern diorámák a Bauhaus által inspirálva

A HMD program legfontosabb küldetése, hogy teret adjon azoknak a friss szemléleteknek és ötleteknek, melyek aktuálisan formálják a designról alkotott képünket itthon.

Idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeztünk arra, hogy a design közösségformáló oldalát is megmutassuk, így a korábbi külön kisenteriőröket felváltotta négy nagyobb installáció, amelyben komplex egészet alkottak a programban résztvevő tervezők darabjai.

Hello Magyar Design I.

Hello Magyar Design I. tér tervezői és/vagy márkái, termékei: Adamlamp Bamboo Light Hexagonal Ellipse 75; Hannabi bézs kanapé, kisegítő asztal, szürke fotel; Sárkány Bence Furniture IAGO; Telegdi Balázs Suiseki, 2018 üvegszobor; VYF takaró, KOMONKA arany fémtextil vászon; Szentgyörgyi Szandra MOHA csillár-fényinstalláció; VUUV Works Ana Maple Marquetry Cabinet; Zala Zsófia Sanctuary of presence and the memory, Rose table; Anett Safran THERAPY Kaspó.

Hello Magyar Design I.

Tóth Tímea koncepcióját a — meghatározó magyar gyökerekkel is rendelkező — Bauhaus design öröksége inspirálta, azon belül is kiemelten Anni Albers textiltervei. Albers és férje Josef élen jártak a Bauhausra jellemző művészeti-design hibrid gondolkodásban, munkáik gyakorta elmosták a határokat a formatervezés és a képzőművészet között. Anni Albers textiljeiben az alapvető geometriai formák egyfajta sajátos ritmussal vegyülnek, az így létrejövő különleges textúrák pedig “élő szövetté” válnak, hosszas vizsgálatra késztetve ezzel a befogadót.

Hello Magyar Design II.

Hello Magyar Design II. tér tervezői és/vagy márkái, termékei: Blum and Wolf Bird lámpacsalád (tervezők: Albert Virág és Pongrácz Farkas, anyagok: merinó gyapjúfilc, nyír rétegelt lemez); Edőcs Márta Centro tálak és Centro panelek, 2022; Juhos Lehel fekete étkezőasztal; Line and Round (tervezte: Hevesi Annabella) Dedas ülőbútor rendszer; Dreaming Threads szőnyeg; Cserba Anna előszoba bútor; ERROR N’ MORE Covariance IX. Ceramic plates; Laufer Ferenc Relief csempe-kollekció, Soltész Melinda Glassflow: Space form burkolat, 2022.

Hello Magyar Design II.

Tóth Tímea design diorámáiban ugyanez a sajátos ritmus jelenik meg szervezőelvként, ahogy az elemi erővel ható alapszínekre (kék, zöld, sárga) fűzi fel a hazai tervezők karakteres darabjait. A Bauhaus máig kitartó hatása lépten-nyomon tetten érhető a részletekben, de a szigorú egyenesekből álló struktúrákat időnként megtöri egy-egy organikus forma. A természeti inspiráció nemcsak egyes bútorok formavilágában jelenik meg, hanem végigkíséri a szelekciót az anyaghasználat síkján. A fa utánozhatatlan barázdáltsága, a textilek különleges részletei és az újragondolt papír sajátos, kőszerű struktúrája megmutatja a tervezők és világuk sokszínűségét, és a közös, mégis markánsan eltérő inspirációkat.

Hello Magyar Design III.

A Hello Magyar Design III. tér tervezői és/vagy márkái, termékei: Anett Safran THERAPY és ERA vázák; Concrazy rózsaszín téglalap étkezőasztal; Dreaming Threads világoskék madaras párna; Kata Font Home POLKA BLUSH fali fogas, POP LONG BLUSH lebegő polc rejtett akasztókkal, PLAN TERRAZZO vállfax; MANOOI FineLine függeszték; Sarakele Studio BRUNO zsúrkocsi, TANGENS fotel, rózsaszín, szürke párna; Zala Zsófia Derengő falikar, 2021, Rózsa-asztal, 2022; Anna Katalin Lovrity szőnyeg; Csanádi Judit natúr térelválasztó; Fogarasi Demeter Breeze székek; Koralevics Rita U TURN többfunkciós moduláris rendszer ülőke / lerakó; VYF kendők, Sárkány Bence Furniture 3.14 szék; VUUV Works Kamay Recycled Table Lamp.

Hello Magyar Design III.

A kollektív európai design örökségünk strukturális logikája mellett egy életvidám játékosság is megjelenik a szelekcióban. Színek, formák és textúrák elegye alkot egy olyan sajátos egészet, melyben könnyen felfedezhető az a fajta szenvedélyes kísérletezés és rendíthetetlen ötletesség, amely a magyar design szcéna sajátja.

Hello Magyar Design IV.

A Hello Magyar Design IV. tér tervezői és/vagy márkái, termékei: Kohut-Görömbei Luca Glassrain installáció, 2018, MOSS és BLUE CAVIAR tálak, 2022; Line and Round (tervezte: Hevesi Annabella) Vanishing cabinet szekrény, Dedas ülőbútor rendszer, Roly-Poly lámpacsalád, Dad’s fence térelválasztó; Doktor Melinda gyógyteás készlet; Zagiba Mátyás sómázas váza I-III, 2021; Lőrincz V. Gabi IBBED szőnyeg; Koós Daniella HILO lerakóasztalok, 2022; VUUV Works Adam Stool; Lakatos Ábel Polly készlet – Oribe Sun kollekció; Anna Katalin Lovrity szőnyeg.

Hello Magyar Design IV.

A Hello Magyar Design kezdeményezés megtestesíti a S/ALON BUDAPEST esszenciáját: formabontó ötleteket és a minőségi tervezés értékeit széles közönséghez eljuttatva élénkíti a hazai designkultúrát.

Párbeszédet indít a szakmai és laikus közönség között: akik ismerik, kutatják az újdonságokat, és azok között, akik még csak most ismerkednek a “jó design” koncepciójával.

Bárhova is tartozol, érdemes rajta tartanod az ujjad a kortárs hazai design ütőerén - olvasd el korábbi cikkünket, amiben sorra vettük a 2022-es Hello Magyar Design program keretein belül bemutatkozó márkákat és tervezőket!

A Hello Magyar Design program negyedik alkalommal mutatta be a legfrissebb hazai ötleteket, tervezőket és márkákat. Ha további design inspirációra vágynál — legyen az hazai vagy nemzetközi —, kövesd a S/ALON BUDAPEST blogot, Facebook és Instagram oldalakat! 2023. szeptember 22-24. között pedig újból vár az ország legnagyobb lakberendezési és design eseménye.

2022.11.25.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza a blog főoldalra
Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?
/ Portré

Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?

Interjú Kiss Attilával, a The Up Design alapítójával
Karakteres trendek színes egyéniségeknek
/ Trend

Karakteres trendek színes egyéniségeknek

S/ALON BUDAPEST stílusterek
mutass meg mindent!