Trend
  /  2021.03.31.  /  

Az otthon újraértelmezése 2021-ben

Nem túlzás azt állítani, hogy a tavalyi év alapjaiban rázta meg életünk megannyi aspektusát, hétköznapi szokásainktól kezdve a munkavégzésen át egészen a társasági pillanatokig. Szinte nincs olyan tevékenység, melyet ugyanabban a formában végezhetünk, mint egy éve ilyenkor. Mindennapjaink átalakulásának nyomait pedig joggal kereshetjük közvetlen környezetünkben: otthonunk funkcionális változása 2020 egyik elkerülhetetlen hozadéka, és ez komoly kihívás elé állítja a design szakma képviselőit. 2021 belsőépítészetének legfontosabb feladata, hogy ezt a kényszerű megújulást vonzó esztétikai döntésekkel, valamint a lelki egyensúlyunkat helyrebillentő praktikus megoldásokkal segítse. Nézzük, mi lesz jellemző az ideális otthonra az idei évben!

Enteriőr: Laura Fulmine

Menekülés a valóságba

A tavalyi év egy ébresztő volt mindenki számára: a késznek vett igazságok megkérdőjeleződtek, és a valóság betört hétköznapjainkba. Ez a változás tetten érhető 2021 otthonaiban is, hiszen sokan intenek most búcsút az elmúlt években uralkodó minimalista design eszményiségének. Időnk nagy részét a négy fal között töltjük, és ennek hatására még jobban kitöltjük a rendelkezésre álló teret, mint eddig: tárgyakat, bútorokat halmozunk fel, mely átgondolt logisztikát és ezzel párosuló design szemléletet követel meg. A maximalizmus az elmúlt években már porondra került a belsőépítészetben, idén pedig egyre többen érzik úgy, hogy a minimalizmus letisztult, szellős világa nem bírja el az újonnan megismert realitást.

1. Enteriőr: Yvonne O’Brien, The Private House Company. 2. Enteriőr: Margo Hupert / Enteriőr: Joseph Dirand

A maximalizmus megengedi, hogy otthonunkat elfogadjuk olyannak, amilyenné 2020-ban vált: kissé kaotikus, kissé sűrű, de végtelenül személyes. S mivel a bezártság miatt nem részesülünk a külvilág nyújtotta impulzusokban, ezeket beltéri környezetünkben kell pótolnunk. Az idealista helyett az ideálisat kutatjuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a maximalizmus teljesen kiszorítaná a minimál trendet. Fontos, hogy a közeg megfeleljen változatos igényeinknek, akár egy letisztult térben, akár a zsúfoltságban érezzük jól magunkat. Egy szóval: a cél a kényelem. Elengedhetetlen, hogy otthonosan érezzük magunkat ott, ahol nemcsak hétköznapi teendőinket, de munkánkat és tanulmányainkat végezzük. A “jóllét”, a mentális well-being iránti vágyódásunkat pedig tökéletesen szolgálja ki ez a két igencsak különböző, de változatlanul releváns irányzat.

A képen látható termék: Tecno SpA P32 karosszék. Tervező: Osvaldo Borsani.

Az év színei

Aki a belsőépítészet világában jártas, már megszokhatta, hogy az évkezdés magával hozza a Pantone Color Institute legújabb “Év Színe” választását. És hogy bizonyosak legyünk abban, hogy nem akármilyen évet tudhatunk magunk mögött, a Pantone - története során másodjára - egyből két színt nevezett meg 2021 legmeghatározóbb árnyalatának: az Ultimate Grey névre hallgató szürkét, valamint a sárga Illuminatinget. Nem véletlen ez a kettősség: a Pantone fontosnak látja, hogy a bizonytalan időkben energiával és optimizmussal teli reményt sugározzon a meleg Illuminating színnel, miközben az Ultimate Grey emlékeztet minket egy stabil alapokon nyugvó, biztonságot nyújtó világra.

Harrison Spinks Lalique ágytámla / Chelsea House. Enteriőr: Aube Interiors.

A két nézőpont együtt tud csak létezni: miközben a jövőbe tekintünk, nem hagyhatjuk hátra azon tradíciókat, melyek kiállíták az idő próbáját. Fontos, hogy az új kapuk döntögetése közben újra relevánssá tegyük a múlt értékeit. Bátor döntéseinket és pozitív gondolkodásunkat így a tapasztalat és tudás vezeti majd. A Pantone időszerű színválasztása számos belsőépítészeti trendet előrevetít: a nyugtató, melegséggel teli környezet kialakítása különösen fontossá válik 2021-ben, miközben egyre jobban eltávolodunk a mű múlttól, az idealisztikus környezettől és a mesterséges anyagoktól, hogy régi ismerősként üdvözöljük a természet által kínált időtálló formákat és anyagokat.

Enteriőr: Fietje Bruijn

Home Office forradalom

Talán semmi sem volt akkora hatással a belső terekre 2020-ban, mint a home office kényszere. Ez a munkavégzési mód eddig sem volt ismeretlen, mára azonban a többség számára a lakás vált az elsődleges munkahelyszínné. Természetes, hogy mindez 2021 élettereinek kialakításában is kiemelt szerepet játszik, egy csapással keresztül húzva az elmúlt időszak egyik legkedveltebb belsőépítészeti trendjét: a nyitott alaprajzot. Egyre több lakásban láthattuk, hogy az előszoba, nappali és konyha egyre jobban egymás felé nyílik, ezzel nemcsak az életteret növelve, de a helyiségek közötti akadálytalan mozgást is segítve. Az otthon dolgozó és tanuló családok azonban hamar felismerték a privát szféra fontosságát. Egy tér, ahova elvonulhatunk a világ zaja elől, vagy ahol nyugodt körülmények között dolgozhatunk, 2021  egyik legfontosabb elvárása.

Artemide Tolomeo Floor Mega lámpa, Eames Aluminum Group Management szék / Enteriőr: James Cutler, Cutler Anderson Architects.

A home office határainak kijelölése fontos lépése a hatékony munkavégzésnek, legyen szó valós vagy pusztán vizuális elválasztásról. A kert vonzó alternatíva lehet mindazoknak, akik a szabad levegőre vágyakoznak, hiszen a munkatér kialakításában nem akadályoznak az enteriőr határai. Az ilyen átalakításokhoz kiváló inspirációt nyújtanak az egyre népszerűbb mobil iroda és tiny house megoldások. Környezetedet minden esetben élhetőbbé teszi a természet közelsége, még akkor is, ha nincs lehetőséged kilépni a négy fal közül. Ehhez nyújtanak támogatást a 2021-ben megújult népszerűségnek örvendő természetes anyagok, úgy, mint a rattan, a természetes szövetek és térelválasztó felületek, de a munkatér elhatárolásában ugyanúgy fontos szerepet játszhat egy-egy impozáns szobanövény is.

Enteriőr: Marion Lanoë / Enteriőr: Brittany Shields

Persze nem mindenhol előnyös a tér ilyen módon történő felszabdalása. Kisebb lakásodban a dolgozót az alapszíntől elütő falfestéssel is kiemelheted, de ha szükséged van rá, akár teljes dolgozószobádat elrejtheted egy praktikusan kialakított szekrénybe. Ha pedig nincs lehetőséged arra, hogy mindezt a hétköznapi életteredről szeparáld, érdemes esztétikus home office kiegészítőkkel és az ergonómiát a modern designnal egyesítő bútorokkal feltölteni az enteriőrt. Bárhogyan is dönts, törekedj azoknak a térszervezési megoldásoknak alkalmazására, melyek teljes mértékben követik személyes igényeidet, ezzel megkönnyítve az otthoni időtöltést egy kivételes helyzetben.

Ellwood-Lomax asztal, enteriőr: Michael Boyd. / Enteriőr: Ashe Leandro.

2020 hatása a belsőépítészetre minden sarkon tetten érhető, kezdve a térszervezéstől a multifunkciós bútorok használatán át a színválasztáson keresztül egészen a terek díszítéséig. Cikkünkben a legszembetűnőbb változásokat mutattuk be, ez azonban csak a jéghegy csúcsa: hogy részletesen megismerd 2021 mértékadó irányzatait, olvasd el az év megkerülhetetlen trendjeit bemutató blogposztunkat, és látogass el 2021. szeptember 24-26. között a S/ALON BUDAPEST-re. Találkozunk ősszel a Budapest Arénában!

A cikk elkészítésében szakmai segítségünk Hortobágyi Kata volt. A borítóképen látható termékek: One Forty Three falikar, Elgin kisasztal, Performance Elda by Ben Soleimani szőnyeg, KILZ Chalk Gray falfesték. Enteriőr: Emily Henderson.

2021.03.31.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza a blog főoldalra
Karakteres trendek színes egyéniségeknek
/ Trend

Karakteres trendek színes egyéniségeknek

S/ALON BUDAPEST stílusterek
Csillagok és terek
/ Trend

Csillagok és terek

Az asztrológia szerepe a lakberendezésben
mutass meg mindent!