Portré
  /  2024.09.19.  /  

“A virág szeretete hajt”

Interjú Zala Andreával és Henrik Katával, a Florista alapító-tulajdonosaival

Újlipótvárosban, a Radnóti Miklós utca 27. szám alatt nemrégiben újjászületett egy üzlet.

A sarkon egy letisztult, otthonos és hívogató tér vár minket pompás, friss virágszálakkal, természetes hatású, elragadó csokrokkal, sőt, egy kidőlt nyírfa leveiből fűzött koszorúval a falon. Henrik Kati és Zala Andi több évtizede barátnők, egyéni sikereik után tavaly határozták el, hogy megvalósítják közös álmukat: virágboltot nyitnak. Kati virágkötő mester, Andi pedig sikeres enteriőrdesigner karriert hagyott maga mögött, hogy mostantól szenvedélyével, a növényekkel, virágokkal foglalkozzon.

Andi és Kati az idei S/ALON BUDAPESTEN a Glamour standjára készítenek egy mesébe – valójában fürdőkádba – illő kompozíciót az örök elegancia jegyében. Ennek apropóján beszélgettünk velük a Floristához vezető útról és az eddigi tapasztalataikról. Tarts velünk!

Hogyan jutottatok el a Florista megnyitójáig?

Kati: 5 éves voltam, mikor anyukám mondta: úgy szeretné, ha virágos lennék. Andival pedig egy gimnáziumba jártunk. Mikor feljött hozzánk, látta, hogy anyukám kreatív lakberendező.

Andi: Így van, engem Kati anyukája inspirált, illetve ő volt az első jelentős példakép, aki az eredeti szakmám, a belsőépítészet és a lakberendezés felé terelt.

Kati: Az érettségi után hol sűrűbben, hol ritkábban találkoztunk. Andi nagyon komoly tervezői karriert járt be, én pedig a saját virágüzletemet vittem Százhalombattán 25 évig. Édesanyámmal indítottuk a boltot, mikor az egyik fiam első osztályba ment, 28 évvel ezelőtt. Anyu rengeteg kreatív emberrel dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, ami anno a világ egyik legnagyobb rajz-, animációs- és szinkronfilmstúdiója volt. 8 éves koromban beiratott a Várban a Szabados Árpád szobrász vezetése alatt működő GYIK – Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti – Műhelybe. Nagyon menő volt. Árpi bácsi hozott egy 20 kilós gipszes zsákot, elmondta, hogy lehet keménnyé varázsolni, 20 percet beszélt a technikáról, aztán mi gyerekek nekiláttunk papírdarabokkal, levéllel, mindenféle anyaggal az alkotásnak. Majd 4-5 óra múlva visszajöttek, és mesélnünk is kellett a műről. 14 éves koromig foglalkoztam ezzel, innen jöttek a kreatív, alkotói alapok. 25 évesen kezdtem a virágozást. 28 évig vittem a saját boltomat, de ennyi idő elég volt belőle, gondoltam, leteszem a terhet, eladom a boltomat, és elmegyek valahova dolgozni. Így is lett, 1 évig tartott.

Andi: 2002-től 2016-ig csapatban dolgoztam lakberendezőként, utána egyedül folytattam gyakorlatilag tavalyig. Mindig kértem Katit, hogy vigyen el a virágpiacra, mert virág- és kertmániás vagyok. Űzöm is az ipart a saját kertemben. A növények és virágok szeretete mindig is adott volt, gyakran emlegettem Katinak, hogy csináljunk majd egy szép kis virágüzletet együtt. Emellett nagyon inspirált, mikor a lányom 3 éve megcsinálta álmai kávézóját, a Fankát. Ő segít minket egyébként fotókkal és a social media terén is a Floristában.

Kati: Andi mondta nekem: Katikám, kössünk már adventi koszorút! Így tavaly ősszel, október vége felé összejöttünk a kertjében, és kötöttünk pár hatalmasat. Hamar kiderült, hogy a mi közös stílusunk az egyszerű, letisztult, természetes irányba mutat. Annak ellenére, hogy mindketten meg tudnánk valósítani bonyolult technikai feladatokat is, mégis ide térünk vissza.

Mintha a mezőről fölemelnél valamit, ami egyszerűen csak szép.

Miért éppen Újlipótváros?

Andi: Amikor úgy döntöttünk, belevágunk, elkezdtünk járkálni, keresgélni Budapesten. Végül mindig itt kötöttünk ki, ennél az üzletnél. Van valami ebben a környékben, ami visszavonzott minket. Egy hónap után úgy döntöttünk, nem kockáztatjuk meg, hogy elvigye más az üzletet, kivettük, és nekiláttunk a felújításnak. Kiírtuk egy csomagolópapírra, hogy mi készül itt. Nyitás napján 8 óra 5 perckor a helyiek itt vártam minket. Azóta is visszajárnak, az összes környékbeli lakos hálálkodik, hogy megcsináltuk. Elképesztő ez a közösség, a 3-tól a 80 évesig mindenki nagyon kedves. Tanácsokkal látnak el, segítséget ajánlanak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy egy ilyen közegbe kerülhettünk, ahol ennyire szeretnek és így örülnek nekünk.

Más volt itt a levegő. Beigazolódott a megérzésünk.

Mit kérnek a vásárlóitok?

Andi: Általában színeket kérnek, egy piros csokrot, lila csokrot, ilyesmiket. Maguknak viszik jellemzően az emberek, otthonra.

Kati: Szerencsére azt csináljuk, amit szeretnénk. A vendégek 95%-a azt viszi, amit elkészítettünk. Szeretnénk, ha egy szép érzést vinnének magukkal a vásárlóink, amitől jól érzik magukat a lakásukban. Az extravagáns, egzotikus csokrokat is meg tudjuk csinálni bárkinek, de nekünk nem ez tetszik, nem erre húz a szívünk, hanem a visszafogottabb, természetes virágok felé. Ezen a környéken szeretik a rengeteg sok virágot, de inkább az egyszerű virágokat. Hiába hoztunk hatalmas hortenziát, extra óriásfejű rózsát, inkább kardvirágot kérnek, de azt minden nap.

Egy virágosnak – akárcsak a bútortervezőknek, lakberendezőknek – feladata, hogy az emberek ízlését formálja, szépérzékét fejlessze.

Mik a ti kedvenceitek?

Andi: Szeretem a most népszerű kerti virágokat, mint a dáliákat, vasvirágokat, tátikákat, varjúhájat. De akár egy eukaliptusz is nagyon mutatós tud lenni önmagában. Nekem minden virág a kedvencem, a lényeg, hogy egy kazal legyen belőle. De elalélok a Kati csokraitól is.

Kati: Szeretem a színes vadvirágokat, mezei virágokat, kamillát. Szerencsére a mai vadvirágok és mezei virágok nem olyanok, mint 15 éve: olyan termesztéstechnológia van mögöttük, hogy szívesen elhozzuk és odaadjuk a vásárlóknak, mert sokkal tovább bírják, mint anno. A messenger beszélgetésünkben naponta 5000 kép pattog kettőnk között. Én figyelem a virágosokat, akiket ismerek, szeretek és követek, Andi a trendeket. Mindenhol találunk inspirációt.

Hogyan válhat az emberből virágkötő?

Kati: Meg kell tanulni a technikát, de a lényeg az ízlés. Andinak fele idő lesz megtanulni virágot kötni az affinitása, szeme, szépérzéke és szakmai, designer múltja miatt. Szerintem 80% ízlés, 20% technika, de utóbbihoz jó pár év állhatatos munkája kell. A 3 hónapos gyorstalpalók nem sokat érnek. Meg kell tanulni az alapokat, és találni kell egy tapasztalt profit, aki mellett lehet tanulni. Ha csak hobbiszerűen érdeklődik valaki, elegendők a videók, de mindennek alapja a tanulás.

Ismerd meg a Florista Budapest különleges világát szeptember 20-22. között a Budapest Arénában – keresd a különleges kompozíciójukat a Glamour enteriőrjében! Facebookon és Instagramon az esemény előtt, alatt és után is inspiráló tartalmakkal és hasznos tudnivalókkal várunk.

2024.09.19.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza a blog főoldalra
A fenntarthatóság kicsiben kezdődik
/ Portré

A fenntarthatóság kicsiben kezdődik

Újra!Alkotó Energia: a tudatos életmód új online magazinja
“A kortárs képzőművészet nem működik edukáció nélkül”
/ Portré

“A kortárs képzőművészet nem működik edukáció nélkül”

Interjú Schneller Jánossal, Resident Art alapító-tulajdonosával
mutass meg mindent!