“A kortárs képzőművészet nem működik edukáció nélkül”

Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész kurátorok munkája számos ponton elüt a hagyományos galériás működéstől, hiszen koncepciójuk az edukáción és művészeti ágakon átívelő programokon, valamint a személyességen alapul. Újszerű látásmódjuk és hitelességük révén sok új szereplőt irányítottak a vizuális művészetek felé. Portfóliójukba tartozik a külföldi és hazai sokszorosított grafikák terjesztése és kereskedelme, valamint szitanyomat szériák kiadása is. Saját galériájukban évi tíz alkalommal szerveznek egyéni és csoportos kiállításokat művészeik és együttműködő partnereik számára. Rendszeres szereplői a hazai művészeti vásároknak. Fontos számukra a fiatal tehetségek felfedezése és menedzselése, valamint már lezárult életművek újbóli fókuszba állítása és bemutatása. 

Szeptembertől megújult galériával a Bartók Béla út 39-ben fogadják látogatóikat, az idei S/ALON BUDAPEST lakástrend kiállításon pedig a Natuzzival közös installációban, Hortobágyi Kata tervezői támogatásával fogják megmutatni a kortárs képzőművészetben rejlő térszervező potenciált. Olyan enteriőrrészletek várnak az eseményen, melyekben az alkotások nem kiegészítők, hanem definitív elemekként formálják a teret. Interjúnkban Schneller János mesél a Resident Art inkluzív, szemléletformáló küldetéséről, a kortárs képzőművészettel kapcsolatos meglátásairól és víziójáról, egy hamarosan induló, hiánypótló kortárs művészeti képzésről, valamint az eseményen bemutatásra kerülő képzőművészekről.

Hogyan értékelnéd a kortárs művészet jelenlegi helyzetét hazánkban és nemzetközi szinten?

Itthon van pár száz műgyűjtő, akiket minden galéria ismer, ezáltal zárt, szubkulturális közegként működik. A két világháború között nem volt szokatlan a polgári lakásokban a kortárs művészek képeinek elhelyezése. Az emberek szívesen vásároltak kortársaktól. Rippl-Rónai például egy teljes kiállítási anyagát adta el aukción, ebből vette a Róma villát Kaposváron, ahol később élt és alkotott. Ez sajnos mára kikopott a gyakorlatból.

A nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy a belsőépítészetben és a lakberendezésben felértékelődik a műtárgyak szerepe. A lakberendezőkkel való beszélgetéseim is megerősítették, hogy nemzetközi szinten – például Olaszországban –  gyakran előfordul, hogy egy-egy komolyabb műtárgy köré építenek egy teljes enteriőrt vagy hangulatot. Nyugat felé nézve egyértelműen látszik a kortárs művészet térhódítása, gazdasági tényezőként is jelen van a piacokon, óriási felfutása volt az elmúlt 15-20 évben. Ez az egyre nagyobb figyelem – finoman ugyan, de – Magyarországra is begyűrűzni látszik, de még nem általánosan jellemző.

Milyen előzmények vezettek idén is titeket a S/ALON BUDAPESTRE?

A S/ALON BUDAPEST is arról szól, hogy a környezetünk mennyire meghatározza azt, milyenek vagyunk. Visszahat az életminőségünkre az, amivel körbevesszük magunkat: nem csupán a státusz vagy a vagyon indikátora lehet az otthonunkban elhelyezett műtárgy, hanem emeli is az életünk minőségét. Azonban ahogy a szép bútorok, vagy a jó borok iránti igényt, úgy a festmények iránti igényt is meg kell teremteni.

Szeretnénk kiszélesíteni azt a kört, akik a kortárs művészettel kapcsolatba lépnek. Fontos, hogy merjünk hallgatni az intuíciónkra, a belső igényünkre, hogy tartalmas dolgokkal vegyük körül magunkat. Ezt kell első lépésben megteremteni és táplálni az emberekben. A célunk, hogy a saját életterükre igényes, érdeklődő közönséget is bevonjuk a kortárs képzőművészeti körbe, amire a S/ALON BUDAPEST is remek lehetőséget kínál.

Pár évvel ezelőtt voltunk kiállítók először a S/ALON BUDAPESTEN egy standard térrel, abszolút sikeres volt a megjelenés. Akkor neves, nemzetközi szinten ismert és elismert művészek – Konok Tamás, Victor Vasarely, Nicolas Schöffer – szitanyomatait mutattuk be egy art deco enteriőrben, eredeti art deco bútorokkal. Fontos találkozásokkal és értékes kapcsolatokkal gazdagodtunk az eseményen, így szívesen tértünk vissza idén is egy új koncepcióval.

Mivel készültök az idei S/ALON BUDAPESTRE? Mely művészek alkotásaival találkozhatnak a látogatók?

Két 20 négyzetméter körüli standot fogunk a művészeink képeivel és a Natuzzi bútoraival berendezi, Hortobágyi Kata tervező segítségével. Marosi Panni, Benkő Barna, Bánki Ákos és Márton Enikő képei köré szervezzük a tereket.

Marosi Panninak egészen szürreális világa van, ami pont az enteriőrökkel játszik. Abból a kollektív emlékezetből merít, amit erősen meghatároznak a 70-es, 80-as évek bútorai. Ezek mindannyiunk vizuális memóriájába beleégtek, ezáltal ismerősek, mégis pszichedelikus térlátással és élénk színekkel vannak “megtekerve”. Figuratív, de szürrealisztikus.

Benkő Barna absztrakt művész, aki a graffitikre és tagekre reflektál a festményeiben. Képein sok réteget visz egymásra, melyek szőttesként fonódnak össze, érdekes térhatást eredményezve.

Bánki Ákos befutottabb művész, a tasiszta nonfiguratív festészet képviselője, melyben a fröcskölésnek, a kenésnek és a kézzel való bedolgozásnak kiemelt szerep jut. Nagy méretben, intenzív színekkel dolgozik.

Márton Enikő Berlinben élő magyar képzőművész. A táj, mint képalkotó elem jelenik meg az absztrakt festészetében, miközben a digitális képalkotásra is reflektál. Nincs közvetlen kapcsolat a táj és a kép között, csupán az asszociáció jelenik meg bennünk.

Hogyan tud a kortárs képzőművészet megjelenni az enteriőrdesignban?

Azt vettük észre, hogy a legtöbb lakberendezőnek és belsőépítésznek – amellett, hogy követi a trendeket, az anyagokat és technológiákat – nem jut ideje a kortárs művészettel is foglalkozni, hacsak nem személyes érdeklődésről vagy szenvedélyről van szó. Természetesen van olyan is, aki veszi az időt, fáradságot, adott esetben pénzt, hogy fejlessze magát ezen a területen, akár egy festménybecsüs vagy bevezető kortárs művészeti képzés által. Néhány kivételtől eltekintve azonban a tervezők nemigen vannak jelen ebben a világban. 

Kulturális szempontból viszont fontos lenne, hogy a tervezés kezdeti fázisaiban is megjelenjen ez a szemlélet, hogy a stock fotók és tucatképek helyett valódi alkotásokat, nyomatokat, fotókat helyezzenek el a látványtervekben. Így lehetősége nyílna a megrendelőnek megpillantani, beleszeretni egy-egy alkotásba. Egyre több lakberendezőt igyekszünk támogatni ebben – megosztjuk velük az általunk képviselt művészeink fotóit, hogy fel tudják használni őket a munkájukban.

Resident Art Fair (RAF) néven 2018 óta rendszeresen szerveztek művészeti vásárokat, ahol pályakezdő és feltörekvő művészeket mutattok be. Mi a központi gondolata ennek a kezdeményezésnek?

Sokan itt vásárolták meg, vagy épp értékesítették életük első műalkotását és kerültek be ezáltal a művészeti élet körforgásába. A fiataloknak, akik most lépnek ki a műtárgypiacra, egy első bemutatkozási és értékesítési lehetőséget biztosítunk. A keresleti oldalon pedig van egy harmincas, negyvenes réteg, akik most kezdenek érdeklődni az egyedi műtárgyak iránt. A széles kínálat és az elérhetőbb árazás miatt nekik is van lehetőségük egy szitanyomatot vagy festményt megvásárolni, így el tudnak kezdeni kapcsolódni, érdeklődni, figyelni.

Nem célunk ezzel a kezdeményezéssel gyűjtőket kinevelni – bár van olyan, aki ennek nyomán kezd el szisztematikusan műtárgyakat gyűjteni – sokkal inkább a nyitottság megteremtése lebeg a szemünk előtt. Egy olyan élménnyel szeretnénk gazdagítani a résztvevőket, amiből táplálkozva ki tudják alakítani a saját ízlésüket, és sokkal inkább mernek majd a továbbiakban a saját intuíciójukra is hagyatkozni. 

Ebben a fázisban tehát nem a befeketetés vagy a tőkeképzés a fő szempont, hanem az esztétikai igény megszületéséről van szó. Az egyedi, szignózott műalkotások birtoklásának van egy szép és izgalmas vonulata is: személyes viszonyulást alakít ki az alkotással és a művésszel is. Innentől kezdve akaratlanul is bevonódsz a körbe. Így lehet az említett szubkulturális, szűk szegmenst kitágítani, amire egy jó platform a Resident Art Fair vagy akár a S/ALON BUDAPEST is.

Szükséges-e kurátori szemlélet vagy mentorálás a saját ízlés kialakításához?

Ez rendkívül személyiségfüggő, de tapasztalataink szerint a kortárs képzőművészethez kell magyarázat. Az oktatási rendszerünkön végig lehet menni anélkül, hogy az ember érdemben találkozna képzőművészettel. A legtöbb gimnáziumban és középiskolában nem is tanítanak művészettörténetet. Ezen belül huszadik századi és kortárs művészet terén figyelhető meg a legjelentősebb edukációs deficit. Így a többség igényel egyfajta mentorálást, vezetést, legalábbis a folyamat elején.

Sokan panaszkodnak arra, hogy nincsen csatornájuk a képzőművészethez, ezért nem mernek belépni egy galériába; azt gondolják, hogy rögtön vásárolniuk kell, kérdezni nem tudnak vagy mernek igazán. Ennek oldására kezdtem el 2016-ban a “Kortárs találkozások” sétákat szervezni, műtermekbe és kortárs galériákba vittem csoportokat. Általában három galériába és egy műterembe látogattunk el. Olyanok voltak ezek, mint a városi séták, megmutatták, hogy kortárs művészeti kínálat szempontjából milyen gazdag Budapest. Másfelől volt egy “insider” jellege is azáltal, hogy bepillantást lehetett nyerni egy műterem működésébe. A visszajelzések alapján sokan indultak el és léptek be innen a művészeti térbe.

Emellett persze van az a személyiség, aki szereti magának felfedezni az új világokat, figyel és kezdeményez. Azonban inkább az a jellemző, hogy hasznos egy ilyen kezdeti lökés vagy támogatás. A képi kommunikáció terjedése persze előnyt jelent, a kortárs művészetnek részben azért is lehet egyre gyorsabb felfutása globálisan, mert egyre több kép és vizuális termék vesz körül minket, ezáltal jelentősebb az igény, hogy ezeket dekódoljuk, megértsük, illetve maga a képzőművészet is reflektál a képdömpingre.

Hamarosan indul a művészeti workshopod lakberendezők, belsőépítészek és tervezők számára. Mi inspirálta ezt a kezdeményezést, és mi a fő célja ennek a programnak?

12 alkalmas kurzust indítok “Kortárs kiképző” néven. A korábban körbejárt képzésbeli hiányt szeretném vele betölteni. Nincs Magyarországon egy olyan képzés, ahol kifejezetten kortárs művészetről van szó. Festménybecsüs képzésen is tanítok, ahova sok érdeklődő jön el, de ott nyilván jelentősebb súllyal jelenik meg a klasszikus művészet, a régi mesterek festészete, a 17., 18., 19. század.

Kell hozzá előképzettség?

Kívülállóként ijesztő lehet fejest ugrani a kortárs művészet világába. Az alapozó kurzus célja, hogy lebontsa ezeket a korlátokat, hogy bátrabban, magabiztosabban tudjanak a résztvevők maguktól is tovább haladni. A részvételhez nem szükséges előképzettség, csak érdeklődés.

Azoknak szól, akik szeretnének nem csupán a saját ízlésükre hagyatkozni, hanem megismerni a kortárs művészet platformjait, és kontextusban elhelyezni a művészeket, műveket.

Ez egy kísérlet a részemről. Terv szerint 12 szombatot ölel majd fel, de még nem végleges a koncepció. Maximum 25 fővel szeretném indítani a kurzust, november környékén, februári végzéssel. Körülbelül egy hónapos jelentkezési időszak várható szeptember végétől. Ha azt látom, hogy a tematika szétfeszíti a kereteket, és van rá igény, elképzelhető egy haladóbb kurzus is a jövőben.

Milyen jövőt jósolsz a kortárs képzőművészet terjedésének?

Eléggé idealista vagyok, ezért hiszem, hogy érdemes ezen dolgozni, és lehet kicsiben is építkezni. A kortárs művészet növekvő népszerűsége világtendencia, tehát része a korszellemnek. Nem gondolom, hogy egyik pillanatról a másikra meg fog változni a helyzet, de az, ami például a gasztroforradalomban végigment, vagy például a zenei igények terén, az a vizualitásban is meg tud valósulni. Azaz, hogy keresni fogjuk a szívnek, szellemnek kedves alkotásokat, és hajlandók is leszünk áldozni rá.

Az emberek fokozatosan ráébrednek, hogy tucatbútorok helyett minőségi, akár többgenerációs darabokat érdemes választani. Hiszem, hogy visszatérhetünk egy lassabb, környezet számára is kedvezőbb életformához. Bár nem erre megy a világ, de a tudatosan gondolkodók szívesebben fordulnak a tartós, minőségi megoldások felé, bármit is diktáljon a pillanatnyilag domináns túlfogyasztás hevülete. Nyugodtan gondolkodunk az unokáinkra és a gyermekeinkre is. Én például évente veszek legalább 4-5 festményt, ami előtakarékosságnak is jó.

És mit tartogat a jövő a Resident Art számára?

A Resident Art most költözött a Bartók Béla útra, ami Budapest kortárs művészeti főutcája. Körülbelül 10 kortárs galéria van itt. Szeptember 12-én nyitottunk egy gyönyörű, 100 négyzetméteres galériát itt, így sokkal könnyebben láthatók és elérhetők leszünk. A tér otthont ad majd tárlatvezetéseknek, előadásoknak, vetítéseknek és pódium beszélgetéseknek. Egy álmunk valósult meg ezzel.

Tarts velünk szeptember 20-22. között a Budapest Arénában, ahol testközelből élheted át a design és a művészet lehengerlő hatását! Kedvezményes árú belépődet csütörtök éjfélig beszerezheted ezen a linken, Facebookon és Instagramon pedig fontos tudnivalókkal és inspiráló tartalmakkal várunk az esemény előtt és alatt egyaránt.