4MS

A 2018-ban megalapított a 4MS Design stúdió (Csoma Sarolta és Horváth Máté) sorozatgyártott és egyedi bútorok, termékek, illetve belsőépítészeti munkák tervezésével foglalkozik. Sarolta idén végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, Formatervező művész mester szakon, Máté Sopronban diplomázott, mint Okleveles Terméktervező mérnök. Ezen mérnöki és formatervezői szemlélet együtteséből olyan képességek és tudás adódnak össze munkájuk során, amelyek egyszerre, egy emberben a lehető legritkább esetben találhatók meg. Tervezői hitvallásuk szerint egy termék akkor lesz sikeres és szerethető, ha a vevő magáénak érzi azt azáltal, hogy részt tud venni a tervezésben.

Első nagy sikerükkel, a Mix karszékkel a tavalyi S/ALON BUDAPEST kiállításon és az idei svédországi Stockholm Furniture Fair-en mutatkoztak be a nagyközönségnek. 2018-ban több díjjal is gazdagabbak lettek, köztük a Magyar Formatervezési Díjjal, illetve idén a Big SEE nemzetközi díjon, két kategóriában is díjazták a széket.

Bútortervezés mellett, másik fő profiljuk a belsőépítészet. Egy projekt során az ügyféllel szorosan együttműködve alakítják ki azt a környezetet, melyre egyaránt büszkék lehetnek ők is és a megrendelők is. A belsőépítészethez szorosan kapcsolódnak az egyedi bútorok is, melyek megtervezésében csakugyan segítő kezet nyújtanak ügyfeleiknek. Hisznek abban, hogy a design és a design adta lehetőségeknek elérhetőknek kell lenniük mindenki számára.

Weboldal

www.4msdesign.com

 

marble