Gál András festői pályája az 1980-as évek második felében indult, épp akkor, amikor a radikális festészet New Yorkban és Nyugat-Európában lerakta a maga elméleti alapjait, és megrendezte jelentős kiállításait. A kilencvenes évek közepére Gál meghatározó művésze lett a magyar rendszerváltás utáni képzőművészetnek. A radikális festészet, így Gál András is bizonyos értelemben a festészet gyökereit is keresi, ahhoz kíván visszatérni, így a festészethez, festőiséghez való viszonya alapvetően konceptuális. Tevékenységével reflektál a festő dolgára és a művészetének eredményére a táblaképre, annak színe, formája, mérete, a falsíkhoz, a térhez való viszonya érdekli. A művészi tevékenység maga, és az anyaggal (matériával) való érzékeny érintkezés foglalkoztatja. Legújabb művei négyzetes formájúak, oldalukon is megfestett képtestük meglehetősen magasan kilépnek a fal síkjából. Színei világosak, élénkek, a tiszta narancs, pink vagy vörös aktív színét fehér hozzáadásával világosítja.