Portré
  /  2018.11.19.  /  

Kiállítói portré: Sezlon Galéria

Nagy örömünkre szolgált, hogy a S/ALON BUDAPEST kiállításon olyan kiemelkedő szereplők vettek részt, akik hosszú évek óta élen járnak a minőségi design szemlélet és termékek népszerűsítésében. Ilyen partnerünk volt a Sezlon Galéria is, amely egy harmadik generációs otthonteremtő vállalkozás legújabb állomása. Kovács Ferenccel, a Sezlon Galéria egyik alapítójával beszélgettünk tradícióról, értékekről és várakozásokról.

Milyen út vezetett el a Sezlon Galéria kinyitásáig?

KF: A belsőépítészet és a design iránt való elhivatottságom az egyéni érdeklődés és a családi örökség egyvelege. Építésznek tanultam, édesanyám családja pedig eredetileg magyar bútorok forgalmazásával foglalkozott. Gyakorlatilag ebbe születtem bele, minden percét láttam, és részt is vettem benne. Akkoriban úri huncutság volt, ha valaki lakberendezőként aposztrofálta magát, a szolgáltatások köre is kimerült a hazai bútorok kereskedelmében. 1994-96 körül jött az első fordulat, amikor a korai jelei mutatkoztak annak, hogy egyre növekszik a kereslet az addig elterjedt tömeggyártott termékek helyett az egyéni igényekre és ízlésre szabott, egyedi bútorok iránt. Majd 2002-2003 körül az ingatlanpiaci robbanás következményeként láthatóvá vált, hogy a nemzetközi minőség és kínálat Magyarországon is megvetheti a lábát. Ez az addig eltelt kb. 60 év árnyékos időszakából ajtót nyitott egy olyan világra, mely onnan nézve fantasztikusnak tűnt, tele lehetőségekkel, újdonsággal. Elindult tehát egy lassú felzárkózási folyamat Magyarországon is. Egészen 2010-ig vidéken voltunk jelen üzleteinkkel, majd a visszajelzések alapján világossá vált, hogy nyitnunk kell egy újabb bázist, ezúttal Budapesten, aminek célja a használati tárgyak árusítása helyett a design és minőség platformjának bemutatását kell, hogy szolgálja. Így született meg a Sezlon Galéria, mely 2011-ben nyitotta meg kapuit.

Miért pont Sezlon? Hogyan találtatok rá a névre?

KF: Mikor úgy döntöttünk, hogy nevet választunk történetünk új fejezetének, rövid, könnyen megjegyezhető és használható megoldást kerestünk. Hogy mi találtuk-e meg a nevet, vagy az talált meg minket – nehéz megmondani. A sezlon számunkra összetett jelentésű szó, amiben ötvöződik a tradíció, a minőség és az érzelmek széles palettája. Egy hosszú szék - vagy más néven pihenőszék - általában egy személyhez köthető, a pihenés, feltöltődés és önjutalmazás pontja. Emelkedetten polgári, ami a múlt század szebb éveit idézi. Ezért is szeretnénk leporolni ezt a fogalmat, hiszen a sezlon sem csupán egy régről megmaradt bútordarab, hanem megfelelő kezekben a tér ékköve lehet, ahogy odafigyeléssel és szakértői segítséggel az ügyfelekben rejlő ízlés és egyéniség is pompás formát ölthet. Vágyunk, hogy visszaadjuk az embereknek a lehetőségeik felismerésének készségét, újra köztudatba helyezzük és emeljük az igényességet.

A Sezlon név akkor került igazán a helyére, mikor a nyitás évében az első nemzetközi vásárokon odaadtuk új névjegykártyánkat partnereinknek. Öröm volt hallani, hogy olaszok, franciák, németek vagy svájciak mind ugyanúgy, helyesen ejtik a márka nevét. Ennek oka, hogy a francia eredetű chaise longue kifejezést szinte minden európai nyelv átvette, így sikerült egy univerzális identitást adnunk a galériának.

Milyen értékek mentén működtetitek a Galériát?

KF: Kiemelkedően fontos számunkra, hogy amikor valakivel időpontot egyeztetünk, tudja, pontosan mire számíthat, mit fog kapni tőlünk. Amiben úgy gondolom, erősek vagyunk az a kereskedelmi oldalról eredő számottevő gyakorlati hátterünk, ami erős design orientáltsággal párosul, képzettségünknek köszönhetően pedig mind építészetileg, mind belsőépítészetileg komoly támogatást tudunk nyújtani ügyfeleinknek. Szolgáltatásunkba beletartozik természetesen a divatossá vált látványtervezés, a hangulat- ill. koncepcióvázlatok készítése is a tanácsadáson túl. Abban hiszünk, hogy a vásárló pontosan tudja, mit és hogyan szeretne, nekünk kell ezt elővarázsolnunk belőle, közösen. Ezért nem szabad túlzottan irányítani az ügyfelet, hiszen a végső cél nem egy-egy vásárlás lezárása, hanem a hosszú távon boldog tulajdonos. Azt gondolom, ennek a szemléletnek köszönhetjük legfontosabb értékünket: visszatérő, nyitott és boldog vásárlóink körét, akik közül többekkel idestova 30 éves kapcsolatot ápolunk. A S/ALON kiállításon is volt olyan látogató, aki 12 éve elégedett tulajdonosa egy Himolla garnitúrának, amit még Békéscsabán vett tőlünk.

A SALON BUDAPEST kiállításon két általatok képviselt német márkával, a már említett Himolla és a Brühl termékeivel jelentetek meg. Miért pont ezekre esett a választás?

KF: Bár kb. 25 márka termékeit ismerjük mélységeiben és forgalmazzuk, ezek közül 5 kiemelt márkára fókuszálunk, jellemzően német és svájci gyártók magas minőségű ülőbútoraira, mivel az ő mentalitásuk áll legközelebb saját hitvallásunkhoz. Precízen dolgoznak, az számít nekik, ami belül van – a magas minőségű anyagok felhasználása mellett az ergonómia és a funkcionalitás az elsődleges, ezt díszíti a forma. A Brühl és a Himolla termékeire is igaz ez: minden általunk képviselt darab odafigyeléssel készül, más-más korosztályok igényeire helyezve a hangsúlyt. Mindkét márka – a Sezlonhoz hasonlóan – családi vállalkozásként indult, és nőtte ki magát Európa meghatározó bútorgyártójává. A letisztult, tartós design és a környezettudatosság az, ami miatt igazán könnyű azonosulni ezekkel a márkákkal.


Miben speciális a design termékek piaca? Miben más vagy több ez, mint amit átlag felhasználóként megszokhattunk a bútorok kiskereskedelmében?

KF: Volt időszak, amikor megpróbálkoztunk nyitott üzletként működni, de hamar rá kellett jönnünk, hogy az általunk képviselt design termékekről és minőségről beszélgetnünk kell az ügyfelekkel, mivel egy ilyen bútort nem lehet összehasonlítani bármilyen tömegtermékkel, nem elvárható, hogy a vásárló önmaga meglássa ezt a különbséget. A közönség tájékozottságának szintje igen változatos: van, aki pontosan tudja mit keres, ismeri az általunk kínált termékpalettát, de igényli valamilyen formában a hozzáadott értékünket, van, aki ajánlás útján jut el hozzánk, és akadnak olyanok is, akikben megvan a vágy valami többre, szebbre, de még az útkeresés fázisában vannak. Ezért is fontos, hogy egy előre egyeztetett időpontban nyugodtan, egymásra odafigyelve pontosítsunk az ügyféllel. Ha a közös gondolkodás során sikerül megmutatnunk a minőség valós értékét, és megtalálnunk a leendő tulajdonos ízléséhez illő megoldásokat, az együtt töltött minőségi idő meghozza az eredményt és az elégedettséget.

A design ebből a szempontból kicsit olyan, mint a képzőművészet: ha forintosan akarom látni, nagyon nehéz benne ízléssel válogatni. Ha valaki bejön az ajtón, nem számokat, hanem tereket, formákat, színeket, felületeket akar látni. Ahhoz, hogy saját ízlésre szabott, minőségi darabokkal vegyük körül magunkat, a bekerülési érték másodlagossá kell, hogy váljon. Persze ez nehéz, hiszen mindenki számára adott, hogy milyen lehetőségei vannak, viszont úgy tűnik, hogy emelkedik a minket körülvevő terek iránti igényesség: már nemcsak az a fontos, amit magunkról közvetítünk például a divaton keresztül, hanem az is, amit saját otthonunkban megélünk.

Összességében az látható, hogy egyre többen érdeklődnek a lakberendezés téma iránt. Merre induljon, és mire számítson az, akinek még új ez a világ, de szeretné otthonát ízlésesen, minőségi darabokkal berendezni?

KF: Előbb-utóbb érzik az ügyfelek, hogy jó helyen vannak-e. Az ember gyakran tudja, mit akar, csak nem hagyják, hogy elmondja, felfedezze vagy megtalálja saját ízlését.
Az inspiráció bárhol ránk találhat: az utcán sétálva, egy kávézóban vagy akár cipőboltban is találkozhatunk olyan tárggyal, ami megszólít minket. Van egy olyan érzékszervünk, ami megsúgja, ha jó designnal találkozunk, csak ezt sokszor nem használjuk. Szerencsére a nyomtatott és online médiában mindent meg lehet találni a témában. Ha böngészéseink során felfedezzük azt a formavilágot, azt az ízlést, amivel azonosulni tudunk, jó eséllyel megtalálhatjuk a megfelelő partnert, üzletet, ahol segítenek ezt átemelni és megfelelően beilleszteni saját tereinkbe, hogy azt az üzenetet, hangulatot és stílust közvetítse, amit elképzeltünk.

Említetted korábban, hogy az első pillanattól kezdve egyértelmű volt számodra, hogy meg szeretnétek jelenni a S/ALON BUDAPEST kiállításon. Milyen szerepe lehet egy ilyen rendezvénynek abban, hogy ez a szemlélet - amit ti is képviseltek - minél több emberhez eljusson?

KF: Közel 15 éve járjuk a nemzetközi design vásárokat, Magyarországon a S/ALON BUDAPEST volt az első morzsája annak a designtudatosságnak, aminek külföldön már komoly hagyományai vannak. Minden magyar designfüggő fejében ott volt a gondolat, hogy kell egy S/ALON-hoz hasonló esemény. Vannak, akik még kivártak, de sokan már most a kezdeményezés mellé álltak, és pont ez az előremutató összefogás az, ami hosszú távon segítheti a hazai design szcéna felzárkózását a nemzetközi színvonalhoz. A lényeg: megtörtént és sikeres volt, hiszen a látogatók olyan élménnyel távozhattak, melyet korábban nem tapasztalhattak meg itthon. A magazinok oldalairól ismert nagymúltú, népszerű gyártókat és az ígéretes, feltörekvő márkákat egyaránt első kézből ismerhették meg és próbálhatták ki, pont, mint a népszerű nemzetközi design expokon, rendezvényeken. Közösen sikerült megmutatnunk egy szeletét annak a nagyszerű és káprázatos világnak, aminek hazai megvalósításán nap, mint nap dolgozunk. Úgy gondolom, jó úton haladunk, hiszen voltak, akik már most mini-Milánóként emlegették az eseményt.

2018.11.19.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK

Vissza a blog főoldalra
Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?
/ Portré

Hogyan lehet ikonikus alkotásokat és stílusokat kortárs formába önteni?

Interjú Kiss Attilával, a The Up Design alapítójával
Professzionális világítás&shytechnika dekoratív köntösben
/ Portré

Professzionális világítás­technika dekoratív köntösben

Ismerd meg a Luminist!
mutass meg mindent!